Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Készházakat építene a kormány a bebukott hitelesek megsegítésére

Tetszik a Kp.hu?

Tetszik a cikk?

A kormány könnyűszerkezetes házakat építene a lakásukat elvesztő devizahiteleseknek Orbán Viktor miniszterelnök szerint. Egy ilyen kisebb épület 4-5 millió, egy közepes méretű 7-12 millió forintba kerül. Mivel a házakat összerakni aprólékos munka, ezért a közmunkások Orbán által említett bevonása gondokat okozhat. Ha a program megvalósul, akkor hatalmas megrendelést kaphatnak a készházépítők.

Orbán Viktor miniszterelnök a Blikkben pénteken megjelent interjúban azt mondta, a bedőlő jelzáloghitelek miatt lakásukat elvesztő családok egy része számára az állam könnyűszerkezetes házakat építene, “amerikai típusú” technológiával, gyerekszámtól függően 40, 50, 60, illetve 80 négyzetméter alapterülettel. Azt is megemlítette, hogy a kormány Budapest környékén már keresi ehhez az állami területeket.

Matolcsy Görgy gazdasági miniszter az Fn.hu pénteki interjújában azt mondta, jövőre ötmilliárd forintot szánnak a bajba került hitelesek lakásgondjainak megoldására – de ebben benne van a lakások megvásárlására létrehozandó leendő eszközkezelő költsége is. Ma már több mint százezer hátralékos jelzáloghitel-adós van, egyelőre nem tudni, hogyan oszlanak majd meg közöttük a kormány által felvázolt, az utcára kerülést megelőző megoldások.

A választás valószínűleg azért esett a könnyűszerkezetes technológiára, mert ezzel gyorsan (3-4 hónap alatt) felépíthető egy ház, melynek az energiahatékonysági tulajdonságai is kimondottan kedvezőek. A kormányfő által ismertetett elképzelés bizonytalan része, hogy – mint azt Matolcsy György is megerősítette az említett nyilatkozatában – közmunkásokat vonnának be, vélhetően költségcsökkentő céllal.

“Mivel ez a módszer jellegénél fogva magas fokú szakképzettséget és precizitást igényel, teljesen elképzelhetetlen, hogy bármely, magára valamit is adó cég bevállalja, hogy közmunkásokkal végzi el a feladatot. Egyedül az előkészítésben, az építési terület tereprendezésénél jöhet szóba a részvételük” – mondta az [origo]-nak egy készházépítő vállalkozás neve elhallgatását kérő vezetője. Kérdésünkre hozzátette, ez a tevékenység egy átlagos építkezés nagyjából 5 százalékát teszi ki, ezen tehát nem fog sokat spórolni az állam.

“Péntek reggel megkaptuk a felhívást, hogy készítsünk árajánlatot a felépítendő házakra, egyelőre darabszám nélkül. Tizennégy olyan könnyűszerkezetes és készházakat építő cég van Magyarországon, amely rendelkezik a Makész nevű minőségi tanúsítvánnyal, ezek a vállalkozások közösen állítják össze az árajánlatot, többféle műszaki tartalomra” – tájékoztatott Kárpáti József.

Nagy falat az építőknek

A tagozatvezető szerint az érintett cégek maximális kapacitása egy év alatt 1200-1500 ház lehet, ez a jelenlegi megrendelésállományuk legalább négyszerese, tehát nagyon jól járhatnak a programmal. A válságban az építőipar egészéhez hasonlóan óriási, 60 százalék fölötti mértékű visszaesést szenvedett el a szektor, Kárpáti szerint öt Makész-védjegyes társaság szűnt meg az utóbbi három évben.

Mi az a könnyűszerkezetes ház?

Általában akkor számít egy épület könnyűszerkezetesnek, ha legfeljebb 300 kilogramm esik egy négyzetméterre. A két legalapvetőbb anyag a fa és a fém, melyek között fogyasztói szempontból nagy különbség nincs. Az előregyártottság mértékében több fokozatot különböztetnek meg, a legmodernebb technológia a készház (mely nem feltétlenül könnyűszerkezetes, bár általában igen). A készház azt jelenti, hogy a fal és a födém teljes egészében gyárban készül, akár még a vakolat is ott kerül rá, és ezután egyben szállítják a helyszínre, vagy nagyobb elemeket szerelnek ott össze. A készházak 90 százalékban favázasak, hőszigetelésük átlagosan 30 százalékkal jobb, mint a hagyományos házaké. További előnyük, hogy a kialkudott árhoz képest utólagos pluszköltségtől nem kell tartani, és az időjárástól függetlenül meglehetősen gyorsan elkészülnek.

Néhány napja született meg a program

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyáron, az első gazdasági akcióterv ismertetésekor tett ígéretet arra, hogy kilakoltatási moratóriumot jelentenek be, és tárgyalásokat kezdeményeznek a hitelezőkkel a bajbajutottak megsegítéséről. A kormányfő akkor azt mondta, Magyarországon az angolszász országokkal ellentétben nem lehet megtenni azt, hogy a bajba jutott lakáshiteleseket utcára tegyék, mert nem áll rendelkezésre az az intézményrendszer, amely segíthetné őket. Később a kormány képviselői egyeztetéseket kezdtek a bankokkal, hogy milyen intézkedésekkel lehet segíteni a bajba jutott hiteleseken, ennek eredményeként született meg az otthonvédelmi program, amelyet hétfőn ismertetett Orbán Viktor kormányfő, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A terv szerint megszűnik a jelzáloghitelpiac fejlődését akadályozó, a törlesztési morálra negatív hatás gyakorló kilakoltatási moratórium, és lehetővé teszik, hogy a devizában eladósodott háztartások 2014 végéig rögzített árfolyamon törlesszék adósságukat. Emellett a program a nagyobb lakásból kisebb lakásba költözőknek állami segítséget biztosít. Létrehozzák a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot (NET), amely új házépítési programot indít útjára. A NET emellett megvásárolhatja a bedőlt hitelekkel érintett és árverésre bocsátott ingatlanokat, amelyeket aztán bérbe ad az addigi tulajdonosnak.

3 hozzászólás

  1. Tisztelt Szerkesztőség!
    A családunk a tavalyi árvíz miatt veszítette el lakását. Persze csak papíron mivel a házat lakhatatlannak és gazdaságosan fel nem újíthatónak minősítették. Hónapokig azt mondták bele kerülünk az állami újjáépítési programba. Elkészültek az új ház tervei és vártuk az építkezés megkezdését. Majd jött a hideg zuhany, miszerint elismerik, hogy a lakóépület az árvíz miatt súlyosan károsodott, de mivel nem dőlt össsze így anyagiak hiányában nem kapunk új házat a vöröskereszttől kapott segítség pedig csak a közvetlen életveszély elhárítására volt elég. Kérdésem az lenne, hogy ebbe a készház építési programba nincsen-e lehetőség az egyéb okból lakásukat elveszítő családoknak a bekerülésre.

    Tisztelettel:
    Tamás

  2. Kedves Tamás!
    Sajnáljuk, de nem tudunk erre a kérdésre választ adni.
    Az Ön esete igen szomorú történet.
    Ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy mit is ér az álam vagy a biztosító szava.
    Utánnakérdezünk a támogatási dolgonak és ha bármit megtudunk értesíteni fogjuk.
    Tisztelettel:
    Családiházépítés.com Ügyfélszolgálata

  3. Tisztelt Szerkesztöség!3gyermekes anya vagyok és a házunkat el kell hogy hagyjuk mert nem bírtuk viszetni a devizát!Sazbad felhasználású kölcsönünk volt de azt szeretném kérdezni hogy él-e már ez a program és ha igen kik a jogosultak?Merjek- e reménykedni hogy tényleges segítséget nyújt a kormány?kérem válaszoljanak,köszönöm!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..