Szocpol 2012

Új döntéseket hoztak az otthonteremtési politikával kapcsolatban.

Újra bevezetik az államilag támogatott forintalapú lakáshitelt, melyet megváltozott feltételekkel, de használt, és új lakás vásárlásához is igénybe lehet majd venni. Használt lakásra az igénybe vehető összeg tizenöt, míg újonnan vásárolt lakásra harminc millió forintig lehet igényelni a hitelt.

Emellett szintén újra beindul az elsősorban fiatalok lakásvásárlását támogató szocpol.

Az otthonteremtési program célja, hogy az építőipari ágazatot növekedését is támogassa.

Az új szocpol is megváltozott körülmények között lesz igényelhető, és igénybe vehető. Az újonnan felállt helyzetben figyelembe veszik a gyermekek számát, a lakás méretét, és annak energetikai minősítését.

Így ezen túl a támogatásban részesülő családok kettő gyermek után 800 ezer, és 1,3 millió forint közötti, három gyermeknél 1,2 és 2 millió forint közötti, és négy, vagy ennél is több gyermeknél maximum 2,5 millió forint támogatásban részesülhetnek.

Ez a szocpol már lényegesen kisebb összeget ad azoknak akiknek több gyermeke van mint kettő. Korábban pedig pont Orbán Viktor jelmondata volt a következő szlogen, mely 2000-ben hangzott el országértékelés közben.  „három szoba, három gyerek, négy kerék” Ma már nem jó ha sok gyerek van, mert 2 gyermekre 1,3 millió adható, de ha 4 van akkor ez 2,5 millió forint. Tehát az első két gyerek többet ér minht a második kettő.

A szocpol igénylésekor az egyik legfontosabb tényező, hogy legalább az egyik félnek legyen bejelentett munkahelye, viszont kizáró ok a köztartozás. Az új kormány ezen feltételek között kijavította a szocpol eddigi hibáit.

A kormány már előre számolt, és az új költségvetés alapján a jövő évre mintegy 4000 családra számítanak, akik a szocpol támogatásban részesülnek majd. Ez összegben kinyilvánítva 5,2 milliárd forintot jelent, jóval többet, mint a kamattámogatott hiteleknél, ahol ez az összeg mindössze 1,3 milliárd forint lesz a becslések szerint.

A kamatok tehát csökkenni látszanak, azonban erről konkrétan nem nyilatkozott eddig a kormány, és a miniszter sem. Matolcsy György elmondása szerint a szocpolt már hamarosan lehet igényelni azonban a kifizetés pontos dátuma még nem tisztázott. A kamattámogatott hitelek megváltozott feltételeivel kapcsolatban még várnak az uniós támogatásokra, így ezeknek a folyósítása még várat magára. A tervek szerint ezt is be szeretnék indítani következő év elején. Az államilag támogatott forint alapú hitel tehát felhasználható lesz új és használt lakás vásárlásához, építéshez, és felújításhoz is.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .